Fontos, hogy összetartó közösséget alkossunk

Beszélgetés a Pro Urbe-díjas Wirthné Sárosi Évával

Idén júniusban a 700 éves Vecsés ünnepi programsorozat keretében adták át a városi kitüntetéseket. A Pro Urbe-díjat Wirthné Sárosi Évának adományozta a képviselő-testület.

Wirthné Sárosi Éva neve bizonyára ismerősen cseng a vecsésieknek. A helyi közösségért végzett munkája kapcsán számos élethelyzetben találkozhattak már vele, hosszú évekig dolgozott az egészségügyben, a sváb konyhát bemutató szakácskönyve két nyelven is megjelent, de ezen túl is sokat tett a hagyományok ápolásáért. Ennek ellenére, mikor beszélgetésünk elején megkérdeztük, mit gondol, mivel érdemelhette ki a Pro Urbe-kitüntetést, szerényen csak annyit felelt: „Nagyon örültem, mikor értesültem róla, de bevallom, hogy pontosan nem tudom, mivel érdemeltem ki az elismerést”. Pedig végignézve az életútját kiderül, hogy a képviselő-testületnek nem egy oka volt arra, hogy támogatta Wirthné kitüntetését.

Pályáját egészségügyi dolgozóként kezdte, negyven ledolgozott év után a vecsési egészségházból ment nyugdíjba. 1978-tól a kardiológiai intézetben, majd 1984-től dr. Németh Gábor, 2012-től pedig dr. Harmath Barbara mellett körzeti ápolóként végezte munkáját. Az egészségügytől nyugdíjazása után sem távolodott el teljesen, jelenleg a Vecsés Egészségügyéért Közalapítvány Kuratórium tagja.

Wirthné Sárosi Éva ezer szállal kötődik a településhez, felmenői mind vecsésiek voltak, akik sokat tettek a helyi közösségért. Édesapja például kőművesként dolgozott, a Falusi településrészen számos épület, köztük a templom építése is a nevéhez kötődik.

– Valamennyi elődöm sváb gyökerekkel rendelkezik, a hagyományok iránt érzet tisztelet a szüleimtől ered. Nagyon fontosnak tartom, hogy a ránk maradt tudást, a szokásokat tovább örökítsük az utókornak. Fiatalon is nagyon szerettem eljárni a közösségbe, szerettük a sváb zenét, a táncokat és a sok-sok mulatságot. Azt vallom, senkinek sem szabad letagadnia a származását, mert nem lehetünk mások, mint akik valójában vagyunk. Természetesen a magyar hagyományok is fontosak, hiszen azzal együtt, hogy a sváb közösséghez tartozunk, magyarok vagyunk. A legfontosabb, hogy összetartó közösséget alkossunk – mondta Wirthné Sárosi Éva.

A sváb hagyományok megőrzésében fontos helyet foglal el az a hiánypótló kiadvány, melyet Wirthné Sárosi Éva és Doróné Zemmel Katalin közösen állított össze. A Vecsési sváb konyha című kötet az egyszerű, ízletes és finom sváb ételeket gyűjti egy csokorba. A könyvben található receptek egy-két kivételtől eltekintve Wirthné gyűjteményéből származnak, az otthoni konyhát ő is a könyvben foglaltak szerint vezeti a hétköznapokon.

– Sok mindenben eltér a sváb és a magyar konyha, de azért hasonlóságokat is felfedezhetünk. A könyvben az ételek mellett a sváb étkezési szokásokat is összegyűjtöttük, ezáltal is szerettük volna megmutatni, közelebb hozni a sváb kultúra egyik érdekes színfoltját. Sok ételt gyorsan és egyszerűen elkészíthetünk, ezeknek a megismertetésével pedig az időhiányban szenvedő fiataloknak is a segítségére lehetünk.

A könyv kiadása után egy hagyományőrző program elindítását is megszervezte Wirthné: a Hagyományos sváb disznóvágás már első alkalommal sikert aratott az érdeklődők körében.

– A rendszerváltást megelőző időkben nem lehetett egykönnyen hagyományőrző programokat szervezni, akkoriban nem mindenki örült a sváb rendezvényeknek. Azóta szerencsére ez változott, a nemzetiségi önkormányzat segítségével sok színes program lett a városban is. A disznóvágást is közösen szerveztük, reméljük, hogy lesz folytatása is a rendezvénynek!

Wirthné elmondta, hogy a fiatalok is egyre aktívabban kiveszik a részüket a hagyományok ápolásából, a hagyományőrző zenészekkel és táncosokkal pedig olyan színes rendezvények lebonyolítására is lehetőségek vannak, mint a szüreti mulatságok és az aratóbálok.

A rendszerváltás után a cserkészet újjáélesztésében is részt vett Wirthné Sárosi Éva. A 83-as Attila cserkészcsapat öregjei összefogtak és hosszú éveken keresztül utaztak a fiatalokkal a nomád túrákra. Ennek sajnos már egy ideje vége, de a szép emlékek megmaradtak.

Amint a város iránt érzett szeretet is.

– Annyi felé jártam már az országban, sok szép részletét láttam, olykor pedig eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne például egy csöndes tanyán élni, esetleg egy másik városban. Végül mindig arra jutottam, hogy nem tudnám elhagyni Vecsést, ideköt minden emlék, itt élnek az ismerősök. Nekem ez az otthonom.

Káposztafesztivál a testvérvárosban

Vecsés testvérvárosában, Gyergyószárhe­gyen október 12. és 14. között rendezték meg a XI. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztivált, melyre Vecsésről is érkeztek vendégek. A fesztivál keretében rendezett főzőversenyen vecsési csapat is részt vett, többek között Wirthné Sárosi Éva is a csapat tagja volt. A vecsésiek jól szerepeltek a rendezvényen: a csapat második helyen végzett.

VA