Szépen megerősödött és láthatóan jól érzi magát az a több mint húsz vadgesztenye (Aesculus) facsemete, amit az Erkel Ferenc utcában, az addig ott élő más fafajták cseréjére és a meglévő foghíjak pótlására telepítettek.
Vecsés „botanikai ékkövének” számító gesztenye fasora közel 100 éves múltra tekinthet vissza, így különös figyelmet és tiszteletet érdemel az az igyekezet, ami dédapáink egyszer már magvalósított – mérnöki pontossággal megtervezett és szeretettel kivitelezett – munkáját rekonstruálja. A régiek törekvéseihez méltó, hasonló gondoskodás tapasztalható napjainkban is, hiszen a nyurga, kamaszkorukban lévő fácskák napi törődést igényelnek, amit a szükséges napokon bőséges locsolással kertészeinktől minden alkalommal meg is kaptak. Az immár közös lombhullatásra készülő, sok vihart látott „öregek” és a helyüket követelő, ég felé törekvő, gyanútlan „fiatalok” ottjártunkkor – kihasználva az alkalmat – még egy kéréssel is megszólítottak bennünket, hiszen később, a hidegebb napok beálltával, leveleiktől megválva, őszi némaságba kell, hogy dermedjenek: „Patrónusainkról és védelmünkről tájékoztató feliratokat kiegészítendő, a Margit-szigeten lévő ősplatánok előtt látható kis táblák mintájára, olyan ismertetők kihelyezését kérnénk, amelyek az utca két végében, múltunk történetét, fajtánk tulajdonságait mesélnék el, gesztenyéket gyűjtögető kis diákoknak, 100 évünkön el-eltünődő arra járóknak.”
Mi, e lombok alatt, csendben figyelve, mit is fűzhetnénk még ehhez?
Úgy legyen!…
Képek és szöveg: Fekete József
