Újra edzésben az rg-s lányok

A nyár végéhez érve a Vecsés SE ritmikus gimnasztika szakosztálya számára is elkezdődik az új szezon.

Az elmúlt hónapok táborozással teltek – szinte minden hétre jutott egy turnus – ahol az edzések mellett kikapcsolódásra, szabadidős programokra is jutott idő.

A ritmikus gimnasztikás lányok következő nagyobb megmérettetésére október 19-én és 20-án kerül sor a Pestszentimrei Sportkastélyban. A nemzetközi verseny várhatóan 40 csapat részvételével zajlik majd, Vecsésről 65 versenyző érkezik az eseményre – mondta lapunknak Zahradnik Gina szakosztályvezető.

Szeptember 3-án és 4-én nyílt órákat tartanak az érdeklődők számára, az alkalmakon óvodás és kisiskolás korú lányok jelentkezését várják. Annak sem kell szomorkodnia, aki elszalasztotta az időpontokat, a ritmikus gimnasztika szakosztály ajtaja továbbra is nyitva áll az óvodás és a kisiskolás korú lányok előtt.

NT