Német nemzetiségi ének-hagyományok ápolása a Petőfi iskolában

Az idei tanévben is tovább folytatjuk iskolánkban a német nemzetiségi ének­hagyományok ápolását.Igyekszünk minden lehetőséget megragadni, hogy ezt minél több eseményen bebizonyítsuk.

Részt veszünk az iskola ünnepségein és programjain: Nemzetiségi délutánon, karácsonyi műsoron, ballagásokon. A Szent Kereszt templom német énekes szentmiséin is rendszeresen bekapcsolódunk az énekekbe, valamint német nyelvű zsoltárt is éneklünk.

Nagy megmérettetésekre is beneveztünk idén, csak úgy, mint a korábbi években.

Március 22-én részt vettünk a biatorbágyi német nemzetiségi énekversenyen.

Öt produkcióval készültünk és a több hónapos munkánkat gyönyörű eredmények igazolták. Külön dicséret illeti a diákokat – az angolosokat különösen –, hogy minden éneket két szólamban és kotta nélkül megtanultak.

Felsős német kórusunk – Tra­ditionschor – a Hoch­gelobt sei és a Leise sinkt der Abend nieder című egyházi énekeket adta elő. Előadásukat a zsűri bronz minősítéssel jutalmazta.

A kórus tagjai: Gáspár Enikő, Kovács Kinga, Korponai Anna, Molnár Gergely és Molnár Petra – 5.a., Juhász Vanda, Radvánszki Réka, Uri Anita, Végh Júlia – 5.b, Chlepkó Zsófia, Rapcsok Boglárka, Vass Dániel – 6.a, Juhász Adél, Ongai Zsófia, Rózsár Petra – 6.b, Baranyi Zsófia, Brünner Norbert, Cser Zsófia, Soós Csaba – 7.b.

Szintén bronzminősítést ért el Chlepkó Zsófia és Rózsár Petra (6.b) duója.

Két kiscsoportos produkcióval is készültünk. Mindkettő ezüst eredménnyel zárta a versenyt. Az 5.b osztályból Juhász Vanda, Radvánszki Réka, Uri Anita és Végh Júlia voltak a Birnbaum Quartett tagja. Kedves előadásukkal és gyönyörű körtékkel nyűgözték le a zsűrit.

A másik csoport fiúkból állt: Pomázi Máté, Vass Dániel a 6.a osztályból, Brünner Norbert, Soós Csaba a 7.b osztályból Illés Máté (6.b) harmonika­kíséretével adták elő versenyprogramjukat. A zsűri elismerően, szintén ezüstminősítéssel értékelte a Bubenkreis fantázianevű csoport előadását.

A gimnazisták közül két tanuló vállalkozott idén egy tájszólásban énekelt duettprodukcióval: Nagy Tamara és Baranyi Ádám a 11.b osztályból. Fantasztikus előadásukkal aranyfokozatot nyertek.

A két gimnazista diákunk Mun­dart Duója egy országos minősítőre is elmerészkedett. A Landesrat által három évente megrendezésre kerülő Magyarországi Német Ifjúsági Kórusok Fesztiválja és Minősítője április 28-án volt Városlödön. Diákjaink dicséretesen helytálltak és kiemelt arany­-
minősítést kaptak a szakmai zsűritől. Nagyon büszkék vagyunk erre a fantasztikusan szép teljesítményre.

Műsorukon ritka és igen nehéz vecsési énekek szerepeltek, melyeket természetesen tájszólásban adtak elő: Auf ein Bergal és a Plaue Feinster kezdetű dalok, majd egy Soroksáron gyűjtött dal zárta a programot: Drom auf der Olm.

Köszönünk minden támogatást és segítséget, amit igazgatóasszonytól, a diákönkormányzattól, a Német Nemzetiségi Önkormányzattól, Czékus Jób tanár úrtól, Prorokné Jankovics Anita tanárnőtől és nem utolsó sorban a szülőktől kaptunk.

Osikoviczné Csendesi Mária