Úrnapi körmenet

Úrnapi körmenet - a Jókai utcában

Szép volt az úrnapi körmenet június 3-án az egykori Ó-plébánia területén.

A Jókai Mór utcában álló Szent Kereszt templom szentelése 1962-ben volt. Az új templom természetesen megváltoztatta a körmenetek útvonalát is. A Fő útról átkerültek a Jókai Mór utcába. Ami nagyon tiszteletre méltó volt, hogy az itt lakók természetesnek vették, hogy a legtöbb munkát jelentő úrnapi díszítéseket is vállalták, s teszik ma is, immár 56 esztendeje. Az Úrnapja „változó” ünnep. Majd egy hónapot mozog a naptárban. Ha korán van, akkor még kevés a virág, ha későn, akkor már kevés! A családok leleményessége, mindig megoldja ezt a gondot. A virágszirmok mellett szívesen alkalmazzák a színes leveleket is. Az idei esztendő szép meglepetéssel is szolgált: a Grassalkovich iskola tanulói közül többen is részt vettek a díszítésben, bízunk benne lesz folytatása. Köszönet illeti érte Magyarné Kárpáti Erzsébetet. Ez a szép hagyomány a nemzetiségi kultúra része, csak fel kellene ismernünk!

Frühwirth Mihály