Tavaszi LELKI NAP a Szent Kereszt Templomban

A lelki nap szentmisével zárult

A Petőfi Sándor Római Katolikus iskola 7.a és 7.b osztályos tanulói részére – és természetesen a hívek részére is nagyon színvonalas, igazán a lelket erősítő, gazdagító lelki napot rendeztek az iskola vezetői a Plébános úrral karöltve.

Az előadás címe: A szentségimádás iskolája II. Az előadó Fábry Kornél atya volt, aki a Budapesten 2020-ban tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezője. Érthető, hogy a két év múlva megrendezendő kongresszus előkészületi sorába állították ezt a lelki napot is. Tanuljunk meg imádkozni a Bibliában szereplő testvérpártól, Mártától és Máriától. Hallhattunk az előadásban az imádságok fajtáiról, a különféle imádságokról, az ima szükségességéről, az adoráció, vagyis a szentségimádás lényegéről és szépségéről…

A videófelvételes előadás lehet, hogy egy kicsit nehéz volt a gyermekeknek, ezért az előadás után a hittanterembe vonultak a gyermekek szendvicset, süteményt fogyasztani, üdítőt inni, játszani.

Ez alatt a gyermekek szülei pár perces szentségimádás után kört alkotva foglaltak helyet, s a Plébános úr vezetésével az imádságról beszélgettek. Volt, aki nagyapjára emlékezett, ki reggelenként „Jézus nevében” indította el lovait és kezdte meg a nehéz munkáját. Másik szülő arról beszélt társainak, hogy őt reggel a telefonja ébreszti a napi evangélium szövegével, s azért kel korábban a szükségesnél, hogy elmélkedni is tudjon pár percet az evangéliumról, vagyis a napi örömhírről. Többen igazolták, hogy a család együtt-imádkozása milyen fontos, s ha nem is valósítható meg minden alkalommal, végleg ne maradjon el! A család közös imája teremti meg azt a légkört, melyben a gyermekeknek természetes lesz a mindennapi ima. S ez a későbbi éveire milyen védő, megtartó erőt jelent majd. A derű is „jelen volt” a beszélgetésen, amikor egyik anyuka említette, hogy gyermekei néha így imádkoznak étkezés előtt: „Édes Jézus, ide hallgass: éhes vagyok, mint a farkas.”

Mihály atya szemléletes példákkal húzta alá, hogy milyen fontos a szülői jó példa. S ha nehézség, probléma adódik, szerencsés, ha „át tudom címkézni” a feladatot, így könnyebben, örömmel jutok el a megoldáshoz.

A lelki nap szentmisével zárult. A templom közben teljesen megtelt, és a hívek örömmel hallgatták, amint a 7. osztályos fiatalok fegyelmezetten és nagyon értelmesen olvasták fel Jézus szenvedéstörténetét Máté evangélista szerint, és szépen énekelteltek is a mise alatt.

Hasznos volt e tavaszi lelki nap mindenki számára.

Kép és szöveg:Nagy István Elek