Vecsésen szolgált a 48-as hős ezredes

A Bálint Ágnes Óvoda (képünkön) és Czövek Olivér Református Óvoda apróságai mellett a Halmi iskola egyik diákjától, valamint a „Labdarózsák” népdalénekeseitől hallhattunk,láthattunk, színvonalas ünnepi műsort.

Az Orbán Balázs Erdélyi Kör és a Megmaradunk 3000 Alapítvány szervezésében, március idusán idén is megemlékeztek a nagysallósi győztes csata vecsési vasutas hősére, Bobich János ezredesre.

Gál István Vecsés díszpolgára ünnepi beszédét tartja.

Az önkormányzat 1997-ben a vecsési pénztárnok emlékére márványtáblát állított a MÁV állomás forgalmi épületének falára, mely helyszín azóta is évről-évre az utókor tiszteletéről árulkodik. A horváth származású Bobich János, akkor még honvéd százados, a bécsi udvar tekintetes urainak szemében a „magyarországi rebellió” egyik politikailag megbízhatatlan katonaembere volt. A Monarchia illetékes hivatala bőséges információval rendelkezett a számukra fontos emberekről, így a mellőzni kívánt századosról is tudták, hogy ha nem is a seregben, de egyéb hivatali helyen, hasznát vehetik a sokoldalú ismeretekkel rendelkező leszerelt katonának. Így került az Első Középponti Magyar Vasúttársaság vecsési állomására, mint pénztárnok, a tiszti uniformist vasutas egyenruhára cserélő Bobich János.

A koszorúzás alkalmával a legkisebbek is elhelyezték virágaikat.

Mint Orosz Károly helytörténész, újságíró kitűnő vasúttörténeti kutatásaiból megtudhatjuk, a vecsési szolgálat alig egy évig tarthatott, hiszen Kossuth hívó szavára elsőként állt a magyar szabadságharc mellé a horváth származású, de magyar szívvel élő honvéd százados. A tavaszi hadjáratban 1849. április 19-én, Damjanich János irányításával, fényes győzelmet arattak Nagysallósnál a magyar honvéd egységek, melyek egyik legbátrabb csapattörzsét, az akkor ezredesi rangra emelkedett Bobich János vezette ezred alkotta. A szabadságharc bukását hosszú börtönévek követték. A nagysallósi hős később Erdélyben tűnik föl, ahol katonatársai gyermekeinek nevelésével, a szabadságharc eszméinek életben tartásán munkálkodik. Élete utolsó felében Miskolcra kerül, hol elszegényedve 1878. február 13-án hunyt el.

Az emléket őrző , csillogó márványtábla.

Képek és szöveg: Fekete József