Vélemény – Olvasóink írják

Idén is – mint minden évben szilveszterkor – rombolás, szenvedés és halál járt a tűzijáték (és a már betiltott petárdázás) nyomában. Egyre többünknek családtagjai, hűséges jóbarátai a kutyusok, cicák, madarak stb. lettek az áldozatok. Szilveszter után sok-sok „csonka család” marad. Szerte az országban közös gyertyagyújtással emlékez(t)ünk az áldozatokra.

A kilőtt rakéták a lakosságnak is súlyos egészségkárosodást okoznak. Az ultrafinom részecskék képesek 20 perc alatt a tüdőből a véráramba jutni. Körülbelül 24 óra alatt lerakódik az érfalakon, olyan helyeken, ahol gyulladásos folyamat van. A légszennyezést mérő automaták csúcsra járnak szilveszterkor. Például Budapesten a XI. kerületi Kosztolányi téren 2017. december 31-én 15 órakor 15 mikrogramm/köbméter volt a légszennyezettség, míg éjjel 2 órakor már 525 mikrogramm/köbméter ! Az utóbbi tízszerese (!!) az egészségügyi határértéknek. (Forrás: Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat.) Ezt az állapotot tudatosan előidézni, vajon helyes ez? Csak kérdezem…

Belenéztem az óév-búcsúztatón a kutyáim rémült, szenvedést tükröző tekintetébe, hallom a történeteket pici gyerekekről, akik szilveszter óta bepisilnek, szívbetegekről, akik rosszul lettek a stressztől. Vállamon zokognak a gazdik, és a menhelyek dolgozói keserűen számolnak be az elárvult kutyusokról. Erdészektől hallom, hogy a madarak és az erdők vadjai rémületükben nekirohantak a fáknak, és csak szétroncsolódott testük emlékeztet a szilveszteri vigadozásra.

Az emberek döntő többsége szeretné, ha törvény születne a tűzijáték megszüntetéséről is. Hiszen, akik egész évben keményen dolgoznak, az év végén pihenésre, nyugalomra vágynak. Nem háborúra! Jelenleg sajnos, nincs ilyen jogszabály. Pedig a törvényi szabályozás (és annak komolyan vett betartatása) nagyságrendekkel mérsékelhetné a tiltott tevékenységet.

Végül néhány konkrét eset az idei szilveszter szomorú statisztikájából:

  • 8 éves kislány súlyos égési sérülésekkel került kórházba;
  • Pesten egy ház kigyulladt a tűzijátéktól, a hazatérő tulajdonosok csak a porig égett lakást találták;
  • Szendike, a kis kölyökkutya – bár biztonságot nyújtó lakásban volt – mégsem élte túl a szilvesztert, a folyamatos robbantgatás miatti pániktól leállt a szíve;
  • Alex, a gyönyörű skótjuhász rémületében kirántotta fejét a nyakörvből, felugrott egy épp induló vonatra; számára ez volt a végállomás;
  • Csibe, a két éves tacsi-keverék kislány autó alá rohant, és soha többé nem játszik kékpöttyös labdájával.

A háborúban a bombák vijjognak úgy, mint a tűzijáték, a puskák ropognak úgy, mint a petárdák. Feltehetően az emberek egy maréknyi csoportja élvezi ezeket a brutális hangokat.

De vajon erkölcsileg helyes-e az élvezet kielégítése, ha ezzel más élőlényeknek egészségkárosodást, szenvedést és halált okozunk? Vajon az „élvezkedéshez” való jog az erősebb, vagy a szenvedésmentes élethez, egyáltalán az élethez való jog??

Csak kérdezem…

Nádasné Budinszky Mária

 

Örülök ennek az írásnak, mert nagyon fontos dologra irányítja a figyelmet.

„Vajon az „élvezkedéshez” való jog az erősebb, vagy a szenvedésmentes élethez, egyáltalán az élethez való jog??” A kérdés jogos, még akkor is, ha a tűzijáték csak egy napra, azon belül is csak pár órára korlátozódik. Sőt, még az is hozzátehető, hogy akkor augusztus 20-án miért lövöldöznek? Vagy városi ünnepeken? Látszatra, még igaz is lehetne az érvelés, de nem az.

Mert egy augusztus 20-a vagy egy városi ünnep, ami szervezetten és egy helyre koncentrálódik, az azért mégis más. Azért más, mert a célja más. Mára szinte státusz szimbólum lett, hogy ennyit meg ennyit ellőttem, ennyit meg ennyit költöttem rá.

A levélíró sok-sok konkrét példát felhoz, amiből látszik, hogy ez a pár perces őrület sokaknak okozhat maradandó károsodást. Pár éve a szomszéd kutyája szinte megőrült, elszabadult és a harmadik szomszéd kerítésén akadt fenn a nyakörvénél, ahonnan a gazdája is csak veszélyek árán tudta leszedni a fél oldalában szétszakadt bundájú kutyust. Pár éve a két unokám nálunk volt, fogtuk a fülüket, de így is remegtek félelmükben. Most, hogy három unoka van, a feleségem a 11 hónapost fogta, nehogy felébredjen, de felébredt és egy órát visított utána. A hatéves lányunokámban már benne volt a félsz, ki sem mert menni az udvarra. A három és féléves fiú unokával kimentem, szorította a kezemet, de becsülettel bírta egy darabig. A Zöldfa utcában volt ez, és mindenfelé tekintve csak tűzijátékot lehetett látni, jutott belőle az udvarra is, mert a szomszéd is durrogtatta a státusz szimbólumot.

Még az is eszembe jut, hogy azok, akik százezreket költenek erre a célra – lelkük rajta, hogy milyen inspirációból – elvittek-e legalább egy kg cukrot olyan helyre, ahol a rászorultak javára gyűjtöttek? Eszükbe jutott-e, hogy sokaknak még az ünnephez méltó körítés (egy vacsora, egy ital – így karácsony és ajándékozás után) is komoly anyagi terhet jelent, és ez az öncélú, senkit és semmit sem szolgáló magamutogatás az „élvezkedőket” hozza hátrányos színbe.

Bár, ez aligha érdekelheti őket.

Szalontai