Mi újság a Futrinka utcában?

Így készült az iskola az írónő évfordulójára

Bálint Ágnes írónő 95. évfordulójára egy gyermekszíndarab rendezésére még 2017 tavaszán kaptam felkérést Bálint Ágnes lányától, Németh Ágnestől. Választásom a Mi újság a Futrinka utcában? című mesére esett, mert nagy létszámú színjátszó csoporttal jól játszható. Szerettem volna átadni a mai gyerekeknek mindazt a bájt és szeretetet, amit Bálint Ágnes mesealakjai közvetítenek. Megtanítani őket arra, hogyan lehetnek nagylelkűek a mai önző világban, mint Cicamica, aki a mese végén békejobbot nyújt az egereknek. Az első két fejezetet dolgoztam át színdarabbá. A 20 perces mesejáték elég mozgalmas, változatos játékelemekkel dúsított, hogy a gyerekek bemozogják a színpadot. Másfél hónap állt rendelkezésünkre a színdarab betanulására 2017 szeptemberétől október 20-áig. Nagy kihívás volt, és csak összefogással sikerülhetett megvalósítani. Óriási segítséget kaptam a szülőktől, akik gyakorolták a szöveget a gyerekekkel, lelkesen festették a díszleteket, varrták a jelmezeket és gazdag ötleteikkel egészítették ki a már készülő színdarabot. Rendkívül kellemes meglepetés volt az az ötletük, hogy segítenek elkészíteni a muffintortát, amivel a mesejáték végén minden kisgyermeket megvendégelhettünk az írónő születésnapja alkalmából.

A segítők közül külön kiemelném Lengyel Hajnalkát, aki rendkívül sok szervezőmunkát levett a vállamról, sőt még a súgó szerepét is elvállalta, Pollák Renátát, aki gyönyörűséges jelmezeket varrt a gyerekeknek, Dörnyei Barbarát, aki a díszletek megálmodásában és minden apró részlet kidolgozásában segített, valamint Tóth Erikát és Szakács Akbas Erikát, akik szabadidejükben szívesen eljöttek díszleteket festeni gyermekeikkel együtt. Ugyancsak sok segítséget kaptam a kollégáimtól a jelmezvarrásban, a díszletfestésben, a mesejátékhoz kapcsolódó rajzverseny lebonyolításában, zsűrizésében, az éneklésben és az élő zenés műsorban egyaránt. Külön kiemelném Malinkó Juditot, aki mind a 19 kisegér fejdíszét megvarrta, valamint Csorba Lászlóné Erikát, aki segített a színdarab hátterében, Udvaros Gyulát és Gyöpösné Gémesi Ilonát, akik a zenei és énekkaros háttérsegítséget adták ahhoz, hogy igazán örömteli lehessen a műsor. Raszlerné Szabó Etelka sokat segített a díszletek elkészítésében, festésében, biztonságossá tételében. Az ő segítségével írtunk ki egy olyan rajzpályázatot, amire sok gyerek szívesen vállalkozott és cicákat rajzolt a mesejátékhoz. Tímár Judit pedig segített zsűrizni az elkészült rajzokat. Varga Mihály kollégánk nem csupán a gyerekeket kísérte és segítette a színdarab helyszínén, de zenét vágott, cipekedett, díszleteket rendezett, sőt még a mesejáték végén egy kis szerepet is vállalt.

Hálás vagyok mindazoknak a kollégáimnak, akik segítették tanítványaikat, hogy részt tudjanak venni a színdarabban: Zumpf Anikó a 2.a-ból, Lakos Ágnes a 3.a-ból, Kürti Orsolya a 3.b-ből, Tímár Judit a 4.a-ból, Deme Istvánné Katalin a 4.b-ből és Dudás Laura a 4.c-ből. Ő még abban is segített, hogy a színdarab közben a bemutatott rajzok szépen elrendezésre kerüljenek és a közönség számára is megtekinthetővé váljanak. A díszletek felállításában, szállításában pedig karbantartónk, Wirth József segítsége felbecsülhetetlen volt. Szeretném még kiemelni volt kollégánkat, Steigerwald Lajosné Erdei Ágnest, aki készségesen eljött segíteni a mesejáték színpadra rendezésében. Az ő helyismerete nélkül nem sikerült volna ilyen szépen a színdarab színpadra állítása.

Csodálatos élmény volt ezzel a nagyszerű csapattal együttdolgozni! Bálint Ágnes lánya, Németh Ágnes a mesejáték végén úgy nyilatkozott, hogy ez a nap feltette a koronát az édesanyjáról szóló megemlékezésre. Meghatódott és boldog volt. Azt hiszem, mi is!

Némethné Mézes Judit