Október 6-án alig pirkadt Arad felett, amikor puskaropogás verte fel a csendet.
Négyszer dörrent el a sortűz, jelezve: megkezdődött a magyarok keresztre feszítése. Majd sorrendben kilenc gyászos menet indult el a vesztőhelyre, és aztán csend lett. Dermesztő, szívekig ható fagyos csend. Az osztrákok egy napra kint hagyták a tetemeket a várárokban, elrettentésül. A környék lakói levetett süveggel és könnyes szemmel tisztelegtek a mártíroknak. Ellenkezője történt, mint amit az osztrákok reméltek. A hazáért való végső kitartás és áldozatvállalás mítosza teremtődött meg.
A 13 tábornok és Batthyány kivégzésén kívül 500 hazafit ítéltek halálra, ebből 114-et ki is végeztek, s közel 50.000 honvédet küldtek büntetőszázadokba.
1848. március 15-e a kezdet. 1849. október 6-a a vég. A forradalmat és a szabadságharcot a Habsburg osztrákok ellen kezdtük, és rendesen el is vertük őket. Utólag felesleges okosnak lenni, mert nem írhatunk új fejezetet. De, ha nem Budát akarjuk elfoglalni, hanem a menekülő osztrákokat Bécsig kergetjük, akkor talán más is lehetett volna a végjáték. Bár a Szent Szövetség akkor is megindította volna gyilkos intervencióját, nehogy a magyar példa ragadós legyen. (Istenem, mennyire áthallásos a történelem, akár 168 év múlva is…) Miklós cár megmentette a sógorokat és az európai status quot.
Augusztus 9-én a temesvári csata veresége után Kossuth 11-én, Aradon átadta a hatalmat Görgeynek, aki 13-án Világosnál letette a fegyvert – az oroszok előtt.
Aki Gyulán járt, az láthatta, hogy több házon emléktábla van, amelyen jelzik, hogy ez vagy az a tábornok ott volt elszállásolva 1849 augusztusában. Főtisztekkel és katonákkal együtt az oroszok 1300 főt a vár előtti területen táboroztattak. Innen még a tábornokok, a főtisztek és a katonák „megléphettek” volna. Csak a Vécsey-huszárok egy része oldott kereket. A tábornokaink talán hittek a katonai bajtársiasságban, az oroszok támogatásában, akik tisztességes bánásmódot kértek a császártól. Magyarul, nem hitték, hogy ilyen gazemberséget elkövethetnek a gyarmatosítók. Nem először és nem utoljára voltunk naivak…
Vessünk egy pillantást azokra, akik az emigrációt választották. Mi lett velük, legalább egy csoportjának kövessük a nyomát.
A temesvári vesztett csata után az ellenség gyűrűjéből kitörő Kossuth, tábornokaival és katonáival együtt – olasz és lengyel légióival együtt közel 6 ezer ember – Orsovánál elásta a magyar koronát és a királyi jelvényeket. (A helyét 1853-ban egy császári bizottság nyomozta ki és találta meg. A korona és a jogar jó állapotban volt, a kard megsemmisült és a palást is erősen rongálódott, megfakult. Kivételesen nem lopták el, nem vitték Bécsbe, hanem a Budai Várba szállították.) Kossuthék tovább folytatták útjukat a török megszállás alatt álló Bulgáriába. Az első állomás Vidin volt. Óriási tisztelettel fogadták őket a törökök és a bolgárok. Legendás hírük volt, csodálattal szemlélték őket, a fegyvereiket simogatták. Elszállásolták őket, védelmet és ellátást kaptak. Az osztrákok erős diplomáciai nyomást fejtettek ki, hogy a törökök adják ki Kossuthot és a főtiszteket. A törökök ezt nem teljesítették, de tudatták, hogy teljes védelmet azoknak tudnak biztosítani, akik áttérnek a mohamedán hitre. Ezt többen meg is tették. Többek között így lett Bem apóból Murad bég, alig egy évig, amikor Aleppónál meghalt.
A kolónia apadt, a lengyel és az olasz légiósok igyekeztek hazajutni. A magyar különítményt áthelyezték Sumenba még 1849 novemberében. 1850. februárban Kossuth sírva búcsúzott embereitől, ő török földre ment kíséretével, ahonnan körbeutazta a földet a magyar függetlenség ügyének előmozdításáért. Sumenből az elszántabbak hazaindultak, mások a világ más tájaira vándoroltak, hiszen tudunk Garibaldi oldalán, vagy Amerikában harcoló honfitársunkról is.
Sokan azonban belátták, hogy be kell rendezkedniük új hazájukban. Kanitz Félix – Balkán Kolumbusza, Bulgária szerelmese – 1870 körül utazta be a megszállt Bulgáriát és Sumenban számos magyarral találkozott. Leírta, hogy mi mindent alkottak, mennyi értéket teremtettek, amire ma is büszkék lehetünk. Éttermet nyitottak, ami találkozóhelye lett a magyar emigránsoknak. Ha eszünk, akkor inni is kell. Magyar atyafi nyitotta meg az első sörfőzdét, amelyből később kialakult a mai is kitűnő sört készítő sumeni sörgyár. És magyar alakította meg az első fúvószenekart is. Ha már eszünk és iszunk, akkor énekelni és táncolni is lehessen. Fürdőt készítettek, mészárszéket nyitottak, ahol a török megbotránkozása mellett még disznóhúst is árultak.
Végezetül egy vecsési adalék a szabadságharchoz. Az újratelepítés után 62 évvel Vecsés szín németajkú, nyelvű, kultúrájú falu lett, mégis a korabeli adatok szerint 92 nemzetőr szolgálta a magyar függetlenség ügyét, de a szám pontosításra szorul. Az 1848-as törvény szerint a telkes és féltelkes családoknak 1-1 fő nemzetőrt kellett adniuk. Vecsésen ebből nem jöhetett ki a 92 fő, de 90 sem, ami egy másik forrás adata. Nagy a valószínűsége, hogy ez a szám – akár 90, akár 92 – a nemzetőr és honvédek együttes száma. Azonban tény, hogy a szabadságharc leverése után a Bach-huszárok „érdeklődtek” a vecsési elöljáróságnál, hogy voltak-e a faluban nemzetőrök? A falu vezetése – nem kis veszélyt vállalva – nemmel válaszolt, és nem adta ki derék elődeinket.
Szalontai János
