Futópálya épülhet a Gyáli-patak mentén

Testületi ülésről jelentjük

Április 26-án a Róder Imre Városi Könyvtár termében megtartott testületi ülésen a képviselők összesen 30 napirendi pontot tárgyaltak. Többek között véleményezték az Andrássy Gyula Általános Iskola és a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola intézményvezetésére kiírt pályázatokat. Jóváhagyták a sportkoncepció felülvizsgálatát, javaslatot tettek névtelen utak és közterületek elnevezésére, valamint a „Megmaradunk 3000 Vecsés Magyar Kultúrája Ápolásáért” Alapítvány utólagos támogatására. Támogatták a Gyáli-patak mentén kialakítandó futópálya pályázat benyújtását. Elfogadták a Környezetvédelmi Bizottság 2016. évi beszámolóját.

Polgármesteri beszámoló

Szlahó Csaba polgármester először a pályázatokról tájékoztatta a képviselőket. Beszámolójában elmondta, hogy áprilisban véget ér a Norvég Alap által támogatott pályázat, melyben Budapest XVIII. kerületi Önkormányzat vezető partnersége mellett Vecsés Város Önkormányzata, a Budapest Airport Zrt., a Budapest Főváros XVIII. kerületi Kormányhivatala, a Zsigmond Király Egyetem, a Felnőttképzők Szövetsége, valamint a norvégiai Lillehammeri Egyetem működött együtt. A tavaly kezdődött projektben Vecsés Város Önkormányzat elnökletével működött a Munkaerőpiaci Bizottság, továbbá megszervezett a város egy három alkalomból álló stresszkezelő, erőszakmentes kommunikációs tréninget is. A záró konferenciát Budapesten a Continental Hotel Zarában rendezték, ahol a felek aláírtak egy projekt lezárását követő együttműködési megállapodást, vállalták, hogy a képzéseken szerzett oktatási tapasztalatokat tovább alkalmazzák, valamint a projekt támogatásával kialakított Képzéskoordinációs Központot – TCO/TUD XVIII. Központ (Üllői út 317.) tovább működtetik. Az épületenergetikai pályázattal kapcsolatban elmondta, hogy az Andrássy Általános Iskolában 2017. április 11-én átadták a munkaterületet, a kivitelező REOGROUP Kft.-nek. A cég a tornateremnél azonnal megkezdte a külső hőszigetelést, valamit a padlásfödémek hőszigetelését.

A beruházásokkal kapcsolatban megemlítette, hogy megkezdték a Budai Nagy Antal utcában a három nagyméretű fekvőrendőr kiépítését, a régi Ecseri úton a temető bejáratánál pedig két kis méretű fekvőrendőr építését, és hozzáláttak egy-egy kisméretű fekvőrendőr visszaépítéséhez a Sándor utcában ill. a Fő út szervizútján az óvoda előtt. Folytatódnak az útépítések, most a Szabadkai utca aszfaltozását kezdték el a Széchenyi utca és a Wass Albert utca között. Az önkormányzat tervei között szerepelt a Széchenyi utcában a Görgey utcánál egy gyalogos átkelőhely kialakítása, amit szintén elkezdtek. Április végén átadták a Halmi téri iskola bővítésére vonatkozó kivitelezés munkaterületét.

Véleményezték két iskola intézményvezetői pályázatát

A Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskola élére ketten adták be a pályázatukat. A jelenlegi igazgató, Szilágyi István és az iskola pedagógusa, Veszprémi Klára. A testület Veszprémi Klára pályázatát támogatta. A Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola élére egy jelentkező volt. A jelenlegi igazgató, Gyurákiné Sárdi Krisztina pályázatát támogatták, amit javasoltak elfogadni a fenntartónak.

Pályázatot nyújtanak be a Gyáli-patak mentén futópálya kialakítására

A tervek szerint a gumi burkolatú futópálya a Budai Nagy Antal út végén lévő „kőhíd”-tól indulna és önkormányzati területen, a Gyáli-patak vonalát követve, 1,5 méter széles sávban, 800 méter hosszan haladna a Pöltenberg utcáig. A pálya két végén pihenőket alakítanának ki. A helyi önkormányzatokért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter közös pályázatára beadandó vecsési projekt becsült költsége bruttó 31 millió Ft, melyből 15,5 millió Ft-ot az önkormányzat biztosítana.

Utólagos támogatást kért a Megmaradunk 3000 Vecsés Magyar Kultúrája Ápolásáért Alapítvány

Az alapítvány a támogatást a IV. Vecsési „Kerek a káposzta, csipkés a levele… népdalkörök találkozója” rendezvény költségeihez kérte. A rendezvényen 120-an vettek részt. A támogatásból emléktárgyakat, emléklapokat, és a résztvevők vendéglátását fedezték. A támogatást az Oktatási Bizottság keretének terhére biztosítják.

Elfogadták a Környezetvédelmi Bizottság 2016-os beszámolóját

Várszegi Csaba elnök beszámolójából kiderült, hogy tavaly év elején fogadta el a bizottság „Vecsés Város Integrált Településfejlesztési Stratégiáját” a 2015-2020 „időszakra. Folytatták az őszi faültetési akciót, amire tavaly is sokan jelentkeztek. Tavalyihoz képest kb. 100 darab fával többet ültettek ki. Ezek mellett a bizottság is támogatta a „Jedlik Ányos Terv” alapján kiírt elektromos töltőállomás című pályázaton történő indulást.

A közérdekű bejelentések között Dr. Szarvas Tibor a Szakorvosi Rendelőintézet igazgató főorvosa tájékoztatta a képviselőket az új Egészségügyi Központ megépítésének ütemezéséről. A Dózsa György úti jelenlegi háziorvosi rendelőhelyén megépítendő központban egy mentőállomás, négy felnőtt, egy gyerek háziorvosi rendelő, védőnői szolgálat, egészségügyi irattár, raktár és kiegészítő rendelő kapna helyet új épületben. A kivitelezést a tervek szerint júniusban kezdenék.

Polgár Gyula