A májusi zápor ellenére több mint ezren látogattak ki a 25. Lóti-Futira

Május 13-án délelőtt bőven öntözte Vecsést is az aranyat érő eső. Vecsés Város Önkormányzatának szervezői egy pillanatra sem mondtak le a rendezvényről.

Igazuk volt, mert a kezdés időpontjára verőfényes napsugárzás fogadta a sportpályára kilátogatókat. Akárhogy is számoljuk – ez bizony egy negyed évszázados jubileumi tömegsportnap volt a város történetében. Szlahó Csaba polgármester megnyitó beszédében kitért arra is, hogy az egykori kisdiák versenyzők, most szülőként izgulhatják végig a versenyt. Egyre nagyobb ez a vecsési család és ez nagyon jó érzés – mondta a polgármester. Az egészséges életmódhoz hozzátartozik a mozgás, amihez jó motiváció az a nemes versengés, amit a Lóti- Futi ad Vecsésen azoknak, akik már több mint 20 éve rendszeresen eljönnek erre a tömegsportnapra. Külön megköszönte az óvodák és iskolák pedagógusainak a lelkesedését.

Megszokott módon most is az ovisok futásával kezdődött a verseny, ami valójában az apukák és az anyukák futószáma, hiszen a gyerekeket leginkább csak futva és kiabálva lehet nagyobb teljesítményre ösztönözni. Gyakori ilyenkor az elpityeredő gyermek, akik nyilván nem értik, hogy miért tombol 1000 ember, amikor ők csak anyu vagy apu kezét fogva érzik magukat biztonságban. No azért az iskolás fiúk között is akadt zokogó versenyző, a lányokról nem is beszélve. A nagyobbak és a középiskolások már célorientáltan küzdöttek a csapatért és a jobb helyezésekért. Az iskolák közötti versenyt a Halmi Telepi Általános Iskola nyerte, 50%-os részvételi aránnyal, a legfiatalabb versenyző a 11 hónapos Molnár Robin volt, míg a 63 éves Albert Béla a legidősebb versenyzőként teljesítette az előírt távot.

A támogatóknak köszönhetően nagyon értékes ajándékokat vehettek át a győztesek. Vesztes persze nem volt, hiszen, aki kilátogatott a focipályára az egy nagy élménnyel gazdagodhatott, ráadásul a hátsó pályán ugrálóvár, óriás trambulin, kisvonat, különleges elektromos kisautó és bábszínház bővítette a kínálatot.

A Vecsés Közbiztonságáért és Közrendjéért Közalapítvány támogatásával ismét sétarepülésre mehettek a gyerekek. A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának új MD902 típusú helikopterét bárki megnézhette közelről. Akkora volt az érdeklődés, hogy a gép csak csúszással kezdhette meg a sétarepülést. Következő lapszámunkban az eredményekről is részletesen beszámolunk.

LÓTI FUTI TÁMOGATÓK

Vecsés Tájékoztatásáért Közalapítvány , Vecsés Sportjáért Közalapítvány , JUSEC Kft. (őrzés-védés) , Papst Hungary Kft. , Prevost Hungária Kft. , Market Centrál Vecsés , Praktiker Kft. Vecsési Áruháza , Hertz Mercur Rent a Car Autókölcsönző , Jégtrade Kft. , Blass Kft. , Honett Szerviz Kft. , Hungarocontrol Magyar Légiforgalmi Szolgálat , Reogrup Kft. , HC Építő Kft. , Pátria Takarékszövetkezet Vecsés , Vecsési Városgondnok Kft.. , Geocor Kft. , Földfém Kft.. , Bau-Styl Kft.. , Boda Bútor, Boda és társa , Ferihegy-bau Kft. , SZIGÜ-INRI Kft. , Airport Hotel Stáció , Vecsési Sportegyesület – kézilabda , Mikro-Store.hu , Karamell Cukrászda , Cservák és társa kft. / Cservák Csaba , Al-Pet Kft. , Vecsési CIB Bank , OTP Bank , Palotai Pál – Palsport Kft. , William’s Tv a térség televíziója , Williams’ kis és nagykereskedés , Vecsési Ipartestület , ZATIK Kereskedelmi Kft. , Szilvána Virágüzlet , Gábriel Cukrászda , Dózsa György úti Péksarok , Kovács Márton , Mosoly Park Bt. , Kállnai Bt. , Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 

 

Segítséget nyújtottak

Az iskolák testnevelő tanárai, Petőfi iskola diákjai, a Rendőrség, az üllői, isaszegi, vecsési polgárőrség, a Pest Megyei Készenléti Polgárőri Szolgálat és Séra Sándor