Kiből lesz a cserebogár?

Avagy: hogyan lesz Luther Márton Isten eszköze?

Luther Márton 1483. november 10-én született Eislebenben. Szülei egyszerű emberek voltak, apja, János a thüringiai erdők egyik kis falujában dolgozott bányászként. A jobb megélhetés reményében költöztek Eislebenbe. A kisfiút másnap meg is keresztelték, a keresztségben a nap szentjének Tours-i Szent Márton püspök a nevét kapta. Luther Jánosnak az évek során hétgyermeke született.

A szegénységben élő család fél év múlva újra felkerekedett, és Mansfeldben próbált munkához jutni. Szüleik örökséget nem tudtak a gyermekeiknek adni, viszont megpróbálták a legjobb nevelésben részesíteni őket. Luther Márton Mansfeldben, Magdeburgban, majd Eisenachban tanult, 1501-ben pedig beiratkozott az erfurti egyetemre. „Apám szeretete és gondoskodása mindennel ellátott az erfurti főiskolán.”- emlékszik vissza Luther.

Luther Márton ifjúkorát középkori szellemi megkötözöttségében élte. Az egyetemek egyházi intézmények voltak, és az egyik alapvető elvárás az egyháznak való teljes engedelmesség volt. Így Luther is elfogadott minden tételt és parancsot, amit a középkori egyház megkövetelt diákjaitól. 1505-ben Luther a filozófiai tudományok magisztereként részt vett az egyetemi alapfokú oktatásban. Apja, családja és tanárai sokat reméltek az okos és szorgalmas, kiváló képességű ifjútól.

1505 július 2-án fordulat állt be életében. Gyalog tartott az apai otthonból az egyetemre, amikor hatalmas vihar sújtott le rá. Villámok cikáztak körülötte, és ijedtségében a bányászok védőszentjéhez, Annához imádkozott. Megfogadta, ha megmenekül, szerzetes lesz. Másnapra ugyan megbánta esküjét, mégis a középkori kötöttség hatalma alatt nem látott más utat, így 1505. július 17-én barátai sírása közepette és apja mérhetetlen haragja ellenére az erfurti Ágoston-rendi szerzetesek kolostorába vonult.
Luther Márton a legjobb szerzetesként küzdött üdvösségéért. Maga mondta: „Ha valaha egy barát a szerzetesi élet útján a mennybe ment, úgy oda akartam jutni én is, sőt, ha tovább is így tartott volna, akkor a sok virrasztással, imádkozással, olvasással és más munkával biztosan halálra gyötörtem volna magam.”Staupitz János, a rend főnöke látta Luther szenvedését, és kezébe adta a Szentírást, hogy lemondjon saját önigazságáról, és Krisztusban meglelje a kegyelmes Istent. Luther a könyvtárban megtalálta Husz János igehirdetéseit, amelyek úgyszintén mélyen hatottak rá.

Wittenbergben, mint teológiai tanár, a Szentírás tanulmányozását tette munkássága középpontjává. Pál apostol Római levelének magyarázata közben találta meg a mondatot, amelyik meghatározta későbbi teológiáját. „Az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből-hitbe, miképpen meg van írva: az igaz ember hitből él.” Ugyanakkor nem értette, és belső feszültséget jelentett számára, hogy az egyház nem ahit általi megigazulás, Isten kegyelemből való elfogadását hirdette, hanem az egyház által elrendelt cselekedeteket tette Isten szeretetének mércéjévé, az üdvösség forrásává.

Luther a rend megbízásából 1512-ben Rómába utazott. Végigcsúszott a 28 fokos Pilátus lépcsőn, megtett mindent, amit a zarándokok megtettek. Viszont megdöbbent a felcicomázott ésa lován nagy pompában megjelenő pápán.

Luther visszatért a katedrához, tanulmányozta az igét, tanította Szentírást, 1515-től pedig a wittenbergi vártemplom lelkészeként igehirdetői szolgálatot végzett. Egyre jobban felfedezte a Biblia mondanivalója és a középkori egyház élete, valamint a hatalommal való visszaélésekben rejlő kibékíthetetlen ellentétet. És ekkor megjelent Wittenbergtől 4 km- re levő városkában JüterbockbanTetzel János dominikánus szerzetes, aki búcsúcédulákat árult, megszédítve a népet tanításával. Az egyszerű emberek elhitték, hogy saját lelküket és szeretteik lelkét a bűnbocsátó cédulák vásárlásával megmenthetik a büntetéstől, és apurgatóriumban való szenvedéstől. Luther ezt nem hagyhatta szó nélkül….

Heinemann Ildikó evangélikus lelkész