Az Isteni Irgalmasság ünnepe és tisztelete az Andrássy-telepi Plébánián

Ismerkedjünk meg az ünnep eredetével!

A lengyel Helena Kowalska látomásában találkozott a szenvedő Krisztussal, aminek hatására1925.augusztus 1-jénbelépett Varsóban az irgalmasság anyjáról nevezett rendbe. Ott a Faustyna Maria nevet kapta. A rendben kifogástalan, derűs életet élt. Imádságaiban következetesen együttműködött Jézussal a lelkek megmentésének ügyében. Jézussal való beszédeit naplóban rögzítette. A lengyel származású II. János Pál pápa – eleget téve Jézus kívánságának – 2000. április 30-án, Fausztina nővér szentté avatása után, az egész egyházra elrendelte az Isteni Irgalmasság ünnepét, melyet húsvét utáni vasárnapon tartunk. Ez a nap nemcsak ünnep, hanem a kegyelem forrása is minden ember számára. „Azt kívánom – mondta Jézus Fausztina nővérnek egy jelenésben -, hogy az Irgalmasság Ünnepe menedék és menekvés legyen minden lélek, főleg a szegény bűnösök részére. Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége; a kegyelmek egész tengerét árasztom minden lélekre, aki irgalmam forrásához közelít. Az a lélek, aki gyónáshoz és szent áldozáshoz járul, teljes bűnbocsánatot nyer, és mentesül a büntetés alól. Ezen a napon nyitva állnak Isten zsilipjei, melyeken keresztül a kegyelmek folynak.”

János Pál pápa halálának harmadik évfordulóján, 2008 áprilisában dr. Christoph Shönborn bécsi bíboros vezetésével Rómában világkongresszus kezdődött az isteni irgalmasságról. A római kongresszus célja, hogy Fausztina nővér üzenetét felmutassa a világ számára. Az isteni irgalmasságról szóló első világkongresszus ezért az egyházon belül szeretné felhívni a hívek figyelmét Isten irgalmas szeretetére. Kívánom, hogy az ünnep legszebb üzenetét mindenki magáévá tudja tenni: „Jézusom, bízom benned!”

Az Erzsébet téri Szűz Mária Szíve plébániatemplomban 1999-ben, a szintén lengyel felmenőkkel rendelkező Jozefowicz Mátyás, akkori plébániai kormányzó vezetésével és lengyel hívő testvérek segítségével megépítette az Isteni Irgalmasság oltárát, amelynek mintájául az eredeti, 1934-ben Krakkóban elkészült Krisztus-kép szolgált.

Az Erzsébet téri templom 2009-től– az Irgalmas Jézus Plébánia – kegytemploma, és ezen a vasárnapon a vecsési hívek mellett az ország számos helységéből érkeznek zarándokok, hogy részesülhessenek a mennyei irgalom kiáradásában. Tekintettel arra, hogy országunkban csak 4-5 templom ilyen titulusú kegyhely, ezért év közben is járnak vendéghívők hozzánk imádkozni minden pénteken déli 12 órától 17 óráig. Az imaprogramfőrészea 15 órakor megtartott Irgalmasság órájára és az utána lévő szentmise.

A szentmisét Benvin Sebastian Madassey SVD (verbita) szerzetes atya mutatta be. Hagyományosan felnőttek ministráltak. Az ország sok tájáról érkeztek zarándokok – Abony, Cegléd, Vác, Dabas, Sülysáp, Kosd, Pásztó, Üllő, Budapest több kerülete, Emmausz ház – így a vecsési hívőkkel együtt telt meg a templom.

Frics Zoltán plébániavezető nagy köszönettel adózik a segítőknek – külön a főszervező, Pusztai László tiszteletbeli tanácstag úrnak -, hogy bármilyen szolgálattal (sütemény és ennivaló készítésben, körmenetben, ügyeletben, irányításban, fogadásban való részvétellel) segítettek.Köszöni a gyóntató atyák tevékenységét, akik a lelki tisztulásunkat segítették.

Hálás köszönetét fejezi ki a rózsafüzér társulatnak, mert az ő adományukból tudták felújítani a szentségmutatót (monstrancia), és a két körmeneti lobogót is az ő adományukból lehetett megvásárolni, melyek nagyon komoly összegek voltak, és ezek tudták igazán széppé varázsolni a húsvéti és az irgalmassági ünnepet.

Szalontai János

Fotók: Nagy István Elek