Azt hiszem, nyugodtan állíthatom, hogy évtizedes hagyománya van az ünnepségek, megemlékezések rendjének.
Az 5. osztályosoké a karácsony, a hatodikosoké március 15-e, a hetedikeseké október 6-a, és a legnagyobbak emlékeznek meg október 23-áról.
Mi most vagyunk hatodikosok. Az évfolyamnak három 6. osztálya van, ez közel 80 gyereket jelent. Tavaly –az akkor még ötödikes osztályfőnökök – arra gondoltak, hogy bármilyen műsort kell szervezniük, mind a 80 gyerek szerepelni fog benne. Az előző évben ez két dal közös eléneklését jelentette a karácsonyi műsorban úgy, hogy igyekeztek bevonni az összes diákot. Nagyon szépen sikerült, az együtt éneklés csodálatos érzés. Idén a majd’ 80 diák egyszerre mondta a Szózat első két versszakát, együtt skandálta a Nemzeti dal refrénét. Igen jelentős ennek a lélektani és a pedagógiai hatása. 10 szereplő segítségével jelzésértékűen felvillantották a forradalom eseményeit. A műsort magyar tánc színesítette, és a gyermekek szabadkézzel rajzolt plakátja díszítette. Külön kuriózum volt, hogy az összes hatodikos diák és osztályfőnökeik – akik egyben a műsor összeállítói is voltak – :Csorba Lászlóné (6.b), Pichler Rudolf (6.c) és Veszprémi Klára (6.a) egyforma, kézzel varrt kokárdát viselt. Itt szeretném megköszönni a „kokárdakészítő” szülők segítségét Szalai Anikónak, Zalay Editnek és Pesti Andreának.Az ünnepséget Zorán: Apám hitte című dalának részlete zárta. Nem véletlenül. Szövegének üzenetértéke volt: az ünnep örömének, jelentőségének közvetítése, tudatosítása egyik fontos pedagógiai feladatunk. Másnap, március 15-én néhány 6. a és 6. b osztályos diák Csorba Erika nénivel a városi ünnepségen képviselte iskolánkat.
Veszprémi Klára
