Ökölvívás – Újabb aranyérmekkel gazdagodtunk!

Busó Kupa, Mohács

Március elején 6 versenyzővel vettünk részt a mohácsi nemzetközi tornán. Váry Tamás aranyéremmel zárta a versenyt, miután az elődöntőben a 2. menetben, a döntőben pedig az 1. menetben TKO-val győzött. Gáspár József, Németh Gergő és Pap András ezüstérmes, Csikós Adrián és Cservák Zoltán pedig bronzérmes lett.

Pest Megyei Régió – Bracken Boxing Club (Írország) csapattalálkozó

A Tóth Ákos emlékverseny keretein belül került megrendezésre – Sülysáp, 2017. március 11. – a magyar–ír csapattalálkozó. Az írek kemény legények, ezt tapasztaltuk tavaly februárban, amikor náluk vendégeskedtünk. Összetettben most is ők vitték el a pálmát. Lőczi Roland a kevés magyar győzelem egyikével dicsekedhetett.

IX. Szalacska Nemzetközi Kupa

Váry Tamás Nagyberkiben is remekelt! 4 arany, 2 ezüst és 3 bronzérem lett a vecsési csapat eredménye! Váry Tomi a legjobb serdülő különdíját is megkapta.
Aranyérmesek: Váry Tamás, Horváth Tamás, Németh Gergő, Balogh János
Ezüstérmesek: Cservák Zoltán, Gáspár József
Bronzérmesek: Lőczi Roland, Pap András, Csikós Adrián

Queen of the ring

3 aranyérem és 1 ezüstérem a női nemzetközi tornáról.

Március végén, a Kőszegen megrendezett viadalon elit korosztályban Szűcs Szabina német és magyar ellenfél legyőzésével lett bajnok. A juniorok között Kiss Bettina magyar, majd lengyel ellenfelet győzött le, szintén aranyérmes lett. Hőlaki Emese lengyel ellenféllel szemben diadalmaskodott, szintén aranyérmes lett. Tarnóczy Tamara először a lengyel válogatott versenyzőt győzte le, majd a döntőben megosztott pontozással maradt alul a helyi magyar versenyzővel szemben. Tamara így ezüstéremmel zárta a tornát.

A teremben is zajlott az élet

Közös edzőmérkőzéseket szerveztünk a Pest megyei csapatoknak, ahol több mint 50 versenyző jelent meg. Vendégül láttuk a Madárfészek Akadémiát és KSI-t, valamint vendégségben voltunk az albertirsai fiókcsapatunknál.

Seres Attila, szakosztályvezető