„Barátság-híd” két település között…

A G. Ferenczy Hanna Irodalmi Körből néhányan rendszeresen küldünk irodalmi pályázatokra írásokat.

Így történt ez 2016 őszén is, amikor a gyáli könyvtár „Az én városom” pályázatára írást küldtem. Év végén az eredményhirdetésen meglepetéssel és jó érzéssel töltött el, hogy írásom – melyet Vecsésről írtam – elnyerte az első helyezést. Örömömet még tetézte, hogy a gyáli nyugdíjas pedagógusok klubjából megkerestek, hogy az írásom nyomán szeretnének Vecsésen egy egész napos kirándulást tenni, és felkértek idegenvezetőjüknek. Boldogan mondtam igent, hiszen szeretem a várost, ahol élek.

A kirándulásra március 30-án került sor. Egy buszt béreltek, s több mint harmincan jöttek el hozzánk. Felkértem Gál István helytörténészt, hogy legyen a segítségemre, mert nála jobban nem tudja bemutatni városunk történelmét senki, ami jövőre lesz hétszáz éves. A kirándulást jól szerveztük – talán kicsit túl jól –, mert igen zsúfoltra sikerült. Megnéztük a Bálint Ágnes Emlékházat, a patak-tanösvény és lakópark környékét, továbbjöttünk az Andrássy-telepi templom – iskola – játszótérhez. A Halmi-telepi iskolában az igazgatónő fogadott minket, és megmutatta az iskolát, amit nagy örömmel jártunk végig, és megcsodálhattuk a múlt történéseinek relikviáit. Onnan a Petőfi térre az iskolához és templomhoz mentünk, de érintettük a szép új bölcsődénket, az épülő evangélikus templomot, köztereinket, szép szobraikkal, rendezett tiszta parkjaival. A tájházban Frühwirth Misi bácsi kalauzolt tovább minket, megmutatva a múlt emlékeit… Onnan a Szent Kereszt templomhoz, a hősi halottak felvésett falához, majd az epresbe, végül fáradtan, de lelkesen a Petz Családi Pincészet borházába érkeztünk. Petz Márton kedves fogadtatásban részesítette a csapatot. Megmutatta a muzeális eszközöket, melyekkel őseink dolgoztak, a kukoricamorzsolótól a szecskavágóig, a szőlőpréselési eszközöktől a kemencéig, és mesélt róluk. A baráti társaság finom falatokkal és egy kis borkóstolással búcsúzott a pincéjétől.

A jó hangulatú kirándulást a gyáli nyugdíjas tanárok hálás mosollyal, csillogó szemmel köszönték meg a G. Ferenczy Hanna Irodalmi Körnek. Az egész napos eseményt a Williams TV munkatársa filmre vette, fotók is készültek és minden tanár kapott egy, a városunk történetét feldolgozó, „Fal nem épül ember nélkül…” c. rockopera DVD-t. Irodalmi körünk nevében megajándékoztam a klubot a Vecsési Mesekönyvvel, a Vecsési Kalendáriummal, Gál tanár úr „Fal nem épül” könyvével és Szénási Sándor költő verseskötetével – a klubvezető nagy örömére.

Az esemény szeretet-vendéglátás volt, emberbaráti jócselekedet volt, mert sehol semmiért nem fizettünk, csak élveztük a vecsési emberek kedvességét, figyelmességét.

Köszönetemet fejezem ki Mindazoknak, akik egy emberként segítették-támogatták ezt a kirándulást az én szép városomban.

Benke Mária