Évnyitó volt a Balla Péter Népdalkörnél

A Balla Péter Népdalkör Hagyományőrző Egyesülete 2016. január 29-én a Bálint Ágnes Kulturális Központban szervezte meg hagyományos évzáró-évnyitó rendezvényét.

A családias hangulatú vacsorával egybekötött programon Szeghalmi Ágnes, a 14 éve alakult együttes művészeti vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd beszámolt a 2016-os év fontosabb eseményeiről. A 17 fellépésből és rendezvényből kiemelte a saját rendezésű Szomszédolás folklór fesztivált és kiállítást. Elmondta, hogy a nagy sikerre való tekintettel – várhatóan októberben – idén is megrendezik a fesztivált. A másik kiemelkedő esemény a Tisza ’83 Citerazenekar által rendezett Népzenei Gála volt, amelyen a Balla Péter Népdalkör rögtön elsőre elhozta a fesztiváldíjat. Ennek nagyon örültek, mert a díjhoz járt egy citeratábori egy főre szóló részvétel is ajándékba! Ezután Katonáné Gergely Tünde beszámolt a tavalyi év pénzügyeiről, külön kiemelte az NKA-tól és a Közjóért Alapítványtól nyert pályázatokat. Beszámolója végén megköszönte az önkormányzat és a Bálint Ágnes Kulturális Központ támogatását. Végül az együttes és citerazenekara átfogó és megható műsort adott a meghívott vendégeknek, barátoknak és családtagoknak.

K. Tünde