Kézilabda

A felnőtteknél az őszi szezon zárásakor Tököl és Gyömrő vezeti a tabellát 16-16 ponttal a 14 pontos Inárcs előtt.

A mieink 7 ponttal a 8. helyen várják a tavaszt. A legjobb gólszerzők: 52: Pomozi, 36: Hegedűs, 28: Forgács, 24: Halász, 23: Bocskai

A juniorok a dobogós helyezésért küzdenek, most a 4. helyen állnak. A legjobb gólszerző a 63 gólos Tímár Flóra.

A férfi és a női együttesek felkészüléséről a kézilabda szakosztály vezetőjét, Antal Zoltánt kérdeztük:

– A férfiak már február 4-én bajnokit játszanak a NEKA ellen, ezért a szakvezetés nem engedélyezett sok pihenőt a számukra. Január 2-án már elkezdték az edzéseket, nemcsak a felnőttek, hanem a juniorok és a serdülők is. Hetente ötször van tréning. Hétfőn és kedden a Falusi iskolában Szabó András erőnléti edző vezetésével a fizikai állóképesség növelése a cél. Szerdán, csütörtökön és pénteken Üllőn, a Sportcsarnokban már labdás edzések folynak Nagy Károly mesteredző és Bakos István kapusedző vezetésével. A felnőttek másodedzője és a juniorok edzője továbbra is Szilágyi Péter. A játékos keretben két változás történt. Nagy Dánielt félévre kölcsönadtuk Balassagyarmatnak. Ő a sérüléséből most épült fel, nálunk kevesebbet játszana, de Gyarmaton nincs balkezes, ezért ott lehetősége lesz játékba lendülni. Varga Zoltán távozott a csapattól, helyére beállós posztra Dávid Máté érkezett, aki erőssége lehet az együttesnek. A felnőttektől az 5. hely elérése a cél, de nem elérhetetlen ennél jobb helyezés sem. A junioroknál sok a serdülő, nekik idő kell, hogy beleerősödjenek a mezőnybe. Egy fiatal érkezett a PLER-ből, vele jobb lesz a csapat. A Pest megyei I. osztályban szereplő gárdától azt várjuk, hogy a felsőházba kerüljenek a rájátszás során. Itt arról döntöttünk, hogy többen fognak visszajátszani az első keretből, hogy ezt a célt elérhessük.

A lányok bajnoksága később kezdődik, ezért ők január 9-én kezdték el a felkészülést Kamper Olívia irányításával. A Falusi iskolában heti három edzéssel készülnek a tavaszi szezonra. Korábban beszéltünk róla, hogy fegyelmi vétség miatt több játékost eltanácsoltunk a csapattól. Négy játékost sikerült igazolnunk helyükre. Simkó Anita, Simkó Dominika, Mátrai Nóra és Borkowska Katalin személyében sokat erősödhetünk. A felnőtt gárdától azt várjuk, hogy ütőképes, mentálisan masszív és hosszú távon egységes csapat alakuljon ki, amely a következő években előbbre tud jutni. A juniorok Sirály Ferenc vezetésével már most is az élmezőnyben tanyáznak, pedig fiatal a gárda, még pár évet együtt fognak játszani a korosztályban.

szalontai