Egy vecsési színművész, akit megcsapott az ’56-os forradalom szele

Simor Ottó színművész szülei Simor Antal vasúti tiszt és Drozgyik Katalin kocsmárosok voltak.

Budapesten, a Józsefvárosban született 1926. július 16-án és 2012. november elején hunyt el Debrecenben. Gyermekkorát Vecsésen, a Báthori utca 20-ban töltötte. Itt járt az Andrássy telepi elemi népiskolába, az Erzsébet téri apácákhoz, és a polgári fiúiskolát is Vecsésen végezte. Leánya, R Simor Katalin: A játék emléke c. könyvéből tudjuk, hogy az 1937/38-as tanév végén a Vecsés Községi Polgári Fiúiskola első osztályos tanulóját a zenei szabadgyakorlatból dicséretben részesítették. A polgári iskola után rövid ideig a Filtexben dolgozott, s a szülei textilmérnökneknek szánták. Az ő szíve azonban a színpadhoz vonzódott. Már gyermekkorában is szépen szavalt, zongorázni tanult. Felvették az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájába, ahol híres magyar színésztehetségek közül kerültek ki a tanárai. 1944 júniusában a főiskolás tábori színházzal az orosz fronton harcoló magyar katonáknak adtak műsorokat. 1946-ban kapta meg színművész diplomáját. Először Hajdúnánáson a Hajdúsági Kerületek Színházában játszott. 1948-49-ben a kecskeméti Katona József Színház, 1949-50-es színházi évadban az Állami Bányász Színház, majd 1950-51-ben a Fővárosi Varieté tagja volt. 1951-1958-ig a miskolci Nemzeti Színházban, 1958-75-ig a debreceni Csokonai Színházban játszott. A tréfát és a humort kedvelő, népszerű színművész sikert sikerre halmozott, de indulatos, hirtelen haragú, de hamar megbékélő, igazságszerető, rebellis ember volt. Az 1956-os forradalom idején őt is elkapta a hazafias érzelem. A forradalom bukása után az Arthur Miller Salemi boszorkányok c. művének boszorkánypereihez hasonlóan, a szovjet koncepciós perek aljas eljárásait alkalmazták a magyar forradalmárokra is, amit ő a színpadon szóvá tett. Ezért nagyon meghurcolták. Még később is, a debreceni színházban, színészklubban és az Ady Társaságnál is sokszor a szemére hánytak, hogy Arthur Miller drámájának boszorkánypereinek hasonlította a magyar forradalmárok elleni „szovjet koncepciós perek aljas eljárásait” és ítéleteit. Valójában a színházi játék varázslatos, sokoldalú világa és a hálás közönség szolgálata „segített neki a hatvanas-hetvenes évek politikai játszmáinak elviselésében, mert az igazságot szép szóval és muzsikával, könnyel és mosollyal, sikeres színpadi játékkal legalább elmondhatták”. Sokszor szavalt a feleségével, Tikos Sári színművésszel az Ady Társaságnál szervezett, egész estét betöltő műsorokban. A debreceni színészklubban vezette le feszültségeit, ott pihent, kártyázott, vitatkozott nem kisebb személyekkel, mint Szendrő Józseffel, Latinovits Zoltánnal, Márkus Lászlóval, Haumann Péterrel, Hofi Gézával, Mensáros Lászlóval, számos egyetemi tanárral, karmesterrel, rendezővel. Aztán amikor 1956 megítélésében és más témákban összevitatkozott a vaskalapos elvtársakkal, színész társakkal, rendezőkkel, az 1975-76-os évadban indulatosan elszerződött Győrbe a Kisfaludy, majd az 1977-78-as évadban a kecskeméti Katona József Színházhoz. 1978-83 között már ismét „az ígéret városában”, Debrecenben tapsolhatott neki a Csokonai Színház közönsége. 1983-tól 15 éven át a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze, majd visszatért Debrecenbe és nyugdíjasként is tovább játszott Nyíregyházán és Debrecenben is. A debreceni Csokonai Színház és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház egyaránt örökös tagjának választotta. Operettek bonviván szerepeit, prózai darabok karakterszerepeit alakította nagy sikerrel, de a rendszerváltás utáni vadkapitalizmus kalmárlelkű világát is bravúrosan jelenítette meg a szerepeiben. Játszott Móricz Zsigmond és Szabó Magda darabjaiban, Shakespeare, Brecht, Arthur Miller, Szakonyi Károly és mások által írt színdarabokban és szinte valamennyi ismert nagyoperettben. Nagy megtiszteltetés volt neki, hogy a Vecséshez kötődő Indul a bakterház c. darabban is főszerepet kapott. 2008-ban, 82 éves korában búcsúzott el véglegesen a színpadtól. Jászai Mari díjas (1962), Érdemes művész (1989), Csokonai díjas (1995) színművész volt. A színpadi játék volt az élete. Sokoldalúság, színpadi alázat, a külsőségeket kerülő igazi humor jellemezte. Minden figurának meg tudta mutatni az igazi, emberi arcát. Simor Ottó a drámákban, a vígjátékokban is nagyot alakított, de a legnagyszerűbb alakításai a nagyoperettek bonviván szerepei voltak. Nagy prózai szerepei a Volponé, Petrucchio, Jourden, Liliom, Turai, Higgins, a peleskei nótárius, a Napsugárfiúk. Szakonyi Károly 1995-ben neki írta a Pénz komédiája c darabot, amelyben a főszerepet kapta. Ezt az előadást sok mással együtt a Televízió is közvetítette. Tikos Sári színművésszel kötött házasságából két gyermekük született, akikkel szívesen töltötte idejét a Tiszalökön épített nyaralójukban. Megadatott neki, hogy sikeres és ünnepelt színészként sokszor együtt játszhatott a színpadon a feleségével, sőt az unokájával, Rózsa László színművésszel is. 2001. március 24-én az ’56-os Vitézi Lovagrend a Vitézi Szék javaslatára, az 1956-os forradalomban tanúsított magatartásának és a forradalom ügye melletti kiállásának elismeréseként vitézi rangot adományozott neki. Hamar elvesztette feleségét, akit 1989. május 4-én búcsúztattak a nagyerdei ravatalozóból. Ezután tért haza Nyíregyházáról Debrecenbe. 2012. november 13-án őt is a rajongók több ezres táborának jelenlétében Debrecen nagyerdei temetőjének ravatalozójából búcsúztatták, ugyan úgy, mint a feleségét. A debreceni Szent Anna Székesegyház altemplomában helyzeték el a hamvaikat. Öccsének a felesége, Simor Ferencné pedagógus is aktív közéleti ember volt Vecsésen, akinek munkásságát Vecsés Önkormányzata 2001-ben Pro Urbe díjjal ismerte el.